Az ÁRVÁCSKA Állatmenhely mindennapjai
Befogadás – Örökbeadás
Lassan, de biztosan beköszönt a tél, és ezzel együtt ismét megnőtt a gazdátlanul kóborló, bajbajutott kutyák száma. Menhelyünket naponta keresi meg a helyi és környező települések segítő szándékú lakossága: újabb kutyust, cicát találtak az utcán, napok óta ott kóborol (-nak), kérik fogadja be őket a menhely.
Nem ritka, hogy a kutyusok csoportosan érkeznek – volt már szülő anyánk, aki a menhely kapujában hozta világra apró kölykeit, más anyakutyákat, -cicákat már meglévő kölykeikkel együtt adtak le nálunk. Vannak gazdák, akik egy költözködés alkalmával hagyják magukra állataikat….!
Az ÁRVÁCSKA menhely a lehetőség és az ésszerűség határain belül kénytelen mérlegelni, de szinte minden esetben fogadja a rászoruló, egyedül maradt állatokat.
A befogadott állatok napi rendszeres ellátása, tisztántartása és gyógyítása igen költségigényes. Különösen a téli időszakban – mint pl. jelenleg is – rendkívüli módon felszaporodik a menhelyre kerülő állatok létszáma, átlagosan 80-90 kutyát kell naponta ellátni. Ugyanakkor minden erőfeszítésünk ellenére az örökbefogadók száma igen alacsony.
Egyesületünk rendkívül szűkös anyagi keretek között működik, állami vagy önkormányzati támogatásban egyáltalán nem részesül.
Vállalkozásunk non-profit szervezet, a menhely megvalósításához és üzemeltetéséhez szükséges pénzeszközöket önkéntes egyéni támogatóktól kapjuk. A pénzügyi lehetőségek szűkössége miatt a menhely folyamatos napi üzemeltetését többségében maguk a vezetőség tagjai és önkéntes munkatársak végzik.
Amit a gazdátlan állatok menhelyi befogadásáról tudni kell:
Kérjük az állatszerető lakosságot, hogy konkrét helyzetben legelőször – egyrészt az állat érdekében, másrészt a menhely tehermentesítése végett – próbálja meg saját hatáskörben megoldani a pártfogolt állat helyzetét: pl. a feltételezett gazda keresése, hirdetések kihelyezésével, lehetőség szerint átmeneti befogadással, ellátással.
Szentendrén talált állat esetében először az itt működő Gyepmesteri telepet kell hívni, a befogadás elvileg az ő hatáskörük lenne, ahol az állatokat először karanténban helyezik el, a járványok, fertőzések elkerülése érdekében. Ilyen karatén kialakítására a menhelynek nincs lehetősége.
Az állatmenhely – az előző próbálkozásokon túlmenően – szükség esetén fogadja az állatokat. Tudni kell, és ezt már nagyon sok helyen hirdetjük, hogy menhelyünk a hét minden napján, hétfőtől – vasárnapig naponta nyitva van, fogadja a jelentkezőket, de csak délelőtt 9 – 13 óra között. A menhely délután zárva van! Ennek oka, hogy az ott élő állatoknak is kell a pihenés, a déli etetés után a kutyák-cicák pihennek. Azt is meg kell érteni, hogy az amúgy is túlterhelt üzemeltető személyzet sem tud a nap minden órájában rendelkezésre állni.
A menhely a befogadott állatokkal együtt szívesen fogadja az adományokat – élelmiszert, takarókat, törölközőket, papír-irószert, vagy pénzbeli segítséget. Mint már említettük, a menhely pénzügyi ellátása a mindenkori önkéntes adományozók nagylelkűségétől, az adományok rendszerességétől függ, így ezt a kérdést is említeni kell.
Amit a menhelyi állatok örökbefogadásáról tudni kell:
Az örökbefogadás feltételeiről, az örökbe fogadható állatokról, azok jelleméről a menhely honlapján előzetesen már információkat szerezhet. ( www.arvacska.hu )
Örökbefogadás céljából lehetőleg ugyancsak a fent jelzett hivatalos nyitva tartás alatt kérjük telefonon, vagy személyesen bejelentkezni. A menhely üzemeltető személyzete szívesen körbevezeti a telepen, bemutatja az állatokat, segít kiválasztani a megfelelő kutyát, cicát.
A menhely az év folyamán több alkalommal rendszeresen szervez nyilvános örökbefogadó napokat, amit előzetesen széles körben hirdet a nagyközönség részére. Mivel az Egyesület legfontosabb célkitűzéseinek egyike a gazdátlan, befogadott állatok új, felelős gazdához való juttatása, a nyilvános örökbe adó napok a menhely kiemelt rendezvényei, amelyen nagyon sok állatbarát részt vesz.
Az örökbe fogadás alkalmával gondolni kell arra, hogy a menhelyen esetleg már hosszabb ideje élő kutyusok, cicák gyakori állatorvosi ellátásban részesültek, mint kötelező oltások, szükséges gyógykezelések, a nőstény állatok szükséges ivartalanítása. Egy több éves átlagot számítva csak a fenti gyógykezelések költsége szuka kutyusonként 15-20.000,00 Ft, kanok esetében 8-10.000,00 Ft-nak megfelelő összeg. Kérjük, hogy örökbe fogadáskor legalább az alábbi összegekkel járuljanak hozzá orvosi költségeinkhez:
Kölyök kutya 1 oltással 3000 Ft
Kölyök kutya 2 vagy több oltással 5000 Ft
Felnőtt kan kutya 5000 Ft
Felnőtt ivartalanított szuka kutya 10000 Ft
Kedves Olvasók, Állatbarátok!
Reméljük, hogy menhelyi ismertetőnk sok hasznos információt nyújtott Önöknek. Legközelebbi témánk:
Legyen az ÁRVÁCSKA menhely önkéntes munkatársa!
Az önkéntes munkatársak lehetséges feladatai, hatékony együttműködés a menhelyi állatok jobb ellátása érdekében.
|